“Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják.”

“Az apám szemében ha valaki nem volt tökéletes, akkor egyszerűen egy senki volt.”

(Picoult: A nővérem húga)

Eddig mindig élni szerettem
A kínszenvedést félretettem
És most hónapjaim nem nyitnak egy kicsiny ablakot
Ahol legalább képzeletben szabad vagyok
Nem tudom éveim vannak-e hátra
Vagy csak napjaim
De élni nem kívánok
Úgy szorongat a kín.
Körülfog és kibélel a depresszió
Gyorsan elpusztulnom az volna jó.
Az élőknek jó életet kívánok.

Karinthy Gábor: Szomorú ének

Nem kell az élet. Fáj a fénye
S a napok bús pergése és
Nem kell a napsugár s az alkony,
Az öröm és a szenvedés.

Vágyódások, haragok, álmok,
A vér tüze, eszményeim:
Elhagylak, élet, odahagylak.
Halálba kergetett a kín.

Nekem a nyári pompa gyász csak.
Lomb és madár a táj felett.
Fakón megy el a méla kertben
a lomha őra s esteleg.

Folyton elvágyom, útra egyre.
Sorsom kopár és régen ez…
Gyötrődöm, hol ülök, hol állok,
Elsenyvedek, a végem ez.

Letűnt a délután, a fáradt
És búcsúzik az esti fény…
Kietlen és sivár a lelkem
És meg akarok halni én.

„- Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett…”

Élet

Ki élhet e világon,
hol annyi a ború?
Az élhet e világon,
ki egyre szomorú.

***

Hab

A vizen a tajték 
nem jut a partig. 
Eltűnik. Én is, 
semmise tart itt…

Kosztolányi Dezső fordítása

Úgyis lelkem puszta táj,

hol jó lélek egy se jár,

élve trónol a halál… /Babits Mihály/